Mitra Global CMS Mitra Global CMS Mitra Global CMS
 
Meghalt Arafat rabbija Nyomtatás E-mail

Meghalt vasárnap Móse Hirs anticionista rabbi, Jasszer Arafat egykori palesztin vezető közeli munkatársa. A nyolcvanhat éves korában Jeruzsálemben elhunyt vallási vezető egy holokauszttagadó konferencián támogatásáról biztosította Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt.

Hirs a Neturei Karta vezetője volt. A kis ultraortodox vallási csoport ellenzi Izrael, mint zsidó állam létezését, és támogatja annak ellenségeit. A vallási vezető Arafat zsidó ügyekkel foglalkozó tanácsadója volt. A Neturei Karta szekta neve 2006-ban vált igazán ismertté, amikor tagjai Iránba látogattak, ahol egy holokauszttagadó konferencián támogatásukról biztosították Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt. A csoport a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezetet és a libanoni síita Hezbollahot is pártfogolja.

A szektát 70 évvel ezelőtt olyan zsidók alapították, akik ellenezték Izrael állam létrehozását. Tagsága ma becslések szerint néhány száztól néhány ezerig terjed. Nevének jelentése:  A város őrzői. A Neturei Kartát még olyan cionizmus ellenes zsidó csoportok is kritizálják, amelyek hiszik, hogy csak a Messiás hozhatja létre a zsidó államot.

Hatem Abdel-Kader, Mahmúd Abbász palesztin elnök jeruzsálemi ügyekben illetékes tanácsadója úgy véli, hogy Hirs rabbi a palesztinok közé tartozott. „Ő azok közé a palesztin zsidók közé tartozik, akiket fenntartás nélkül tisztelünk. Ez pedig azt bizonyítja, hogy nekünk nem a zsidó vallással, hanem a cionizmussal vannak problémáink” – mondta Abdel-Kader. Hirs halálát az Eida Haredit, az anticionista zsidó szekták ernyőszervezete erősítette meg vasárnap.

Forrás: MTI

Mitra Global CMS Mitra Global CMS Mitra Global CMS
Mitra Global CMS Mitra Global CMS Mitra Global CMS
 
Névnap

Ma 2010. szeptember 04., szombat, Rozália napja van. Holnap Viktor és Lőrinc napja lesz.

Medjugorje Hangja

Kiemelt forrásunk

radiovatikan.jpg

Ki olvas minket

Oldalainkat 6 vendég böngészi

Időjárás

Felhőkép