Az iskolában támadt a diák a tanárra. Állítólag azután ütött, hogy az oktató rászólt, ne tartsa fel a többieket.
„Azt hallottuk, hogy szünetben a tanár úr bezavarta a gyerekeket, akikkel beszélt ez a srác, és a srácnak ez nem tetszett, és hirtelen felindulásból történt ilyen” – mondja egy diák.
Az iskolatársak szerint a fiúnak amúgyis voltak zűrjei, az igazolatlan hiányzásai miatt már az is szóba került, hogy iskolát kell váltania. A pszichológus is úgy gondolja, hogy a diák nem pusztán a mostani feddés miatt ütött.
„Nagy valószínűséggel ez nem egy hirtelen cselekedet volt, hanem összeadódtak dolgok, összeadódtak frusztrációk, agressziók” – véli Tóth József pszichológus, pszichoterapeuta.
A rendőrség már a tanárt és a diákot is kihallgatta, de még nem zárta le a nyomozást.
„Személyjellegű bizonyítási eszközeink vannak, valamint van egy videó felvétel, egy biztonsági kamera felvétel. Ezeknek a kiértékelése van még folyamatban” – mondta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-Főkapitányság szóvivője.
A fiúval szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Szabadlábon védekezhet.